Fakultatív programok
Táncház: Az óvoda dísztermében hétvégente nyílt táncházat szervezünk, melyen, fakultatív módon, bárki részt vehet. A táncházak alkalmával szülők, gyermekek átélhetik a közös tánc élményét, ez összekovácsolja a viszonylag zárt településünk, vegyes életkorú fiataljait. A serdülő korosztály szívesen táncol és játszik népi játékokat az óvodásokkal. Szívesen vesznek részt rajta az idősebb korosztályból is, legtöbbször csak nézőként, de szívesen éneklik a népdalokat velünk. A generációk együttes élménye jó alapot ad, a szüreti fesztiválon való részvételhez, a menet hangulatához.
Idősek napja a szeretet ünnepén: Óvodánk dísztermében vendégségbe hívjuk a falu idős, egyedülálló lakosságát. A gyerekek karácsonyi műsorral és általuk készített kis ajándékokkal lepik meg a vendégeket. Átérzik a gyerekek az ünnep és a szeretet fontosságát ezen a délutánon. A vendégeket a Részönkormányzattól kapott hozzájárulásból megvendégeljük, és közösen éneklünk, verselünk, ezzel teremtve ünnepi hangulatot.
Barangolás a természetben: Bábelőadásokkal ismerik meg a gyerekek az erdei, vízi világot és a benne élő állatokat. Megismerik a közlekedést és a közlekedési eszközöket, megtanulnak eligazodni a napszakok és a hónapok világában. A dalok, mesék által tanulják meg, miként óvhatják meg, és mit tehetnek a környezetük védelmében. A dalos, verses mesefolyamatot Nemes Lászlóval (Hangoló) kötött együttműködésünk teszi lehetővé.
Szent György nap: Szent György napon ellátogatunk a Szent György hegyre, ahol minden évben a Tegyünk Egymásért Egyesület szervez programokat. A helyi plébános rövid mise után megáldja az állatokat, ki lovára, ki kutyájára, macskájára vagy más kedvencére kérheti az áldást. Majd egy csapat megáldott fehér postagalamb kerül elengedésre. Ezt követően a helyi civil szervezetek és az óvodások, iskolások rövid műsorát élvezhetik a jelenlévők, majd a Szent György napi hagyományokat ismerhetik meg. A programok zárásaként mindenki kedvére szórakozhat (pl.: póni lovaglás, hagyományos szalmabálából készült ugráló vár.)
Bóbita bábszínház: A Zsolnay Negyedben található Bóbita Bábszínházba évente többször is ellátogatunk. A gyönyörűen felújított épületekben az előadásokon kívül megtekintjük a Bábmúzeumot is. A gyermekeknek mindig óriási élmény nyújtanak a színvonalas bábjátékok. A színházlátogatást összekötjük a szabad játékkal, hiszen a Zsolnay Negyedben több játszótér is található, ahol a kicsik és nagyok önfeledten mozoghatnak. A kulturális élmény nyújtásán kívül, a gyermekeknek fejlődik esztétikai érzékük, figyelmük, gondolkodásuk, kommunikációjuk, az együttes élmény nyújtásával erősödik a közösségi szokások gyakorlása. A színházlátogatások alkalmával megismerkednek a gyerekek különböző illemszabályokkal is. Fontosnak tartjuk a bábszínház látogatásokat, hiszen a sok hátrányos helyzetű gyermek csak az óvoda szervezésében juthat ehhez hasonló kulturális élményhez.